Középkori építészetünknek hazánkban a török hódoltság pusztításainak következtében az Alföldön maradt legkevesebb emléke, és ezért a kisszámú fennálló román stílusú vagy gótikus épület e területen, még ha szerényebb méretű vagy kiképzésű is fokozott jelentőségű számunkra.
Ezek sorába tartozik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszasüly község gótikus plébániatemploma is, amelynek művészettörténeti értékére már a XIX. század végén műemlékvédelmünk egyik megalapítója, Ipolyi Arnold felfigyelt és Magyar műtörténeti tanulmányaiban így emlékezik meg róla: „A Tiszánál ellenben, hol annyi veszett, csak a sülyi kis gót templomot ismerjük, hasonlóan csúcsívezte érdekes tsillag- vagy hálószövedék gerinczezetével.”
1925-ben a Műemlékek Országos bizottsága az akkori plébános kérésére Szőnyi Ottóval megvizsgáltatta a templomot, és jelentése alapján a magyar műemlékek lajstromába felvette. A templom első szakszerű ismertetése felmérési rajzokkal és fényképpel ifj. Lux Gézától a Technika c. folyóirat 1943. évi 5. számában jelent meg. Az ismertetésben már szerepel a templom szentélyének 1925 után feltárt három csúcsíves ablaka, de további kutatás lehetőségének hiányában a szerző csak a szentélyt tartotta gótikusnak, míg a templom többi részét barokk építésűnek.
A templom alaposabb tanulmányozására és kutatására az 1971-ben végzett tatarozás adott alkalmat.
A templom a falu főutcáját szegélyező teleksor mögött, a XIX. századi szabályozás során kialakított Tiszameder töltésének tövében emelkedik. Az épület külső megjelenése igénytelen. A helyreállítás előtt teljesen tagolatlan, keletelt templomtesten az azonos szélességű és magasságú hajó és szentély határát csak az oldalhomlokzatok alig észrevehető, csekély törése jelezte. A tagolatlan templomtest tömegének igénytelen hatását a hajót és a szentélyt egybeolvasztó, alacsony hajlásszögű, szürke rombuszpala fedésű tetőzet is fokozza. Az épület gótikus eredetére-különösen támpillérek hiányában-csak a szentély sokszögű záródása és három csúcsíves ablaka utalt a külsőn.
Alaprajzát tekintve a templom hajója 8,7 méter széles, enyhén trapezoid alakú, mivel déli oldala 12,9m, és ezért a szentély nyugati diadalívvel megnyitott fala nem az oldalfalakra merőlegesen zárja le. A hajó és a szentély főtengelye (hossztengelye). az oldalfalakhoz hasonlóan kb.4-50-os szöget zár be egymással. A diadalív falára merőlegesen épült szentély a nyolcszög három oldalával zárul le, teljes külső hossza a diadalív falát is hozzászámítva, kb. 10 m, szélessége a hajóéval azonos. Északi oldalán kis, félnyeregtetős sekrestye áll.
A hajó nyugati vége előtt keskenyebb, 7,2 m széles és kb. 3,2 m mély bejárati előépítményen emelkedik az egyszerű tagolású és sisakú, klasszicista ízlésű torony. Az előépítményen kialakított főhomlokzat igénytelen. A tornyot kihangsúlyozó, féltéglányi kiülésű középrizalitban alul félkörzáródású bejárat, fölötte karzatmagasságban félkörzáródású ablak nyílik. A főpárkány fölött attika, középen félkörös, belül kagylós kiképzésű fülkével, két szélén egy-egy empire vázával. Az attikán álló toronytestet minden oldal két szélén falsávok tagolják, közöttük egy-egy félkörzáródású ablak. 
A hajó két oldalán egy-egy szegmensíves záródású ablak nyílik. A szentély déli oldalán két keskeny, magas, csúcsíves ablak, orrtagokkal három karéjra tagolt ívmezővel. A szentély keleti záróoldalán egy hasonló ablak, belülről elfalazva. A két ferde záróoldalon egy-egy kőkeretes, egyeneszáródású ablak nyílt.
A templom belseje építészetileg igényesebb. A boltozott toronyaljból nyíló hajó nyugati részét három ívezeten álló karzat foglalja el, keleti, közel négyzetes részét a sarkokba beépített pillérek hordozta hevederívek között egyetlen csehboltozat fedi. 
A csúcsíves diadalívvel nyíló szentélyt két gótikus keresztboltozat fedi le, a keleti a sokszögzáródás sugaras boltsüvegeivel egészül ki. A boltvállak nyolcszögű gúlákból induló nyolcszögű faloszlopokon nyugszanak, a boltozati bordák lefelé keskenyedő, kétoldalt félköríves vájatokkal tagolt profilúak. A két boltmező záradékában egy-egy címerpajzsos zárókő, a nyugati címerében egy 1490-es évszám látható. A szentély déli oldalán a keleti csúcsíves ablak alatt kőpados, kereteletlen, szegmensívvel záródó ülőfülke, az északkeleti záróoldalon pedig a XIX. századi ablak alatt egyeneszáródású szentségfülke található. Az északi oldalon a csúcsíves diadalív mellett jellegtelen, kőkeretes ajtónyílás vezet a dongaboltozatos sekrestye felé. 
A külső és belső vakolatleverés során végzett feltárás sok eredeti részletet hozott felszínre, amelynek alapján a templom építéstörténete és történelmi alakja tisztábban áll előttünk.
A szentély déli oldalán és záródása szegletein láthatóvá vált hat lebontott támpillér levésett csatlakozása. A vakolat alól előbukkant a lábazat rézsűs párkánya, amelynek megszakításai is jelezték a támpillérek egykori helyét.
A szentély körül végzett ásatásnál kevéssel a terepszint alatt láthatóvá vált ezeknek a támpilléreknek átlag 1,1m kiülésű alapja. Magasságukat a szentélyzáródás szögletein a levésett csatlakozás fölött kezdődő sarokkövek is jelezték, amelyek sora a mai ereszpárkány alatt kb. 1,2m-re fejeződött be. A szentély terméskőfalazata is ebben a magasságban zárult, a fal felső része téglából épült. A szentély tehát eredetileg 1,2m-rel alacsonyabb volt a hajónál, és csak később egyenlítették ki annak magasságára. A szentély délkeleti oldalán az egyeneszáródású ablak jobboldalán előtűnt a középkori ablak faragott kövekből készült, rézsűs, csúcsíves záródású jobboldali kávája. A baloldali keretező köveket kibontották. Az északkeleti oldalon középkori szokás szerint korábban nem volt ablak.
A hajó déli oldalán a XIX. századi ablaktól keletre kb. 1m-re csúcsíves ablak tárult fel a szentélyablakokkal nagyjából megegyező tagozatokkal. Az ablaktól nyugatra a homlokzat alján egykori bejárat befalazva vált láthatóvá, a keretezés kibontása miatt a nyílás körvonalait nem lehetett megállapítani. 
Kétoldalt lebontott falak csatlakozásának nyomai mutatkoztak. A terepszint alatt egymástól 2,5m távolságra kb. 1,2m széles és 2,1m kinyúlású alapok kerültek a felszínre. Méretük alapján ezek nem támpillérek voltak, hanem a középkori déli bejárat előcsarnokának oldalfalai, amelyek talán feljebb toronyban folytatódtak. A déli hajófal szintén terméskőből épült és változó magasságtól kezdve az egykori lepusztulás mértékében téglafalazattal egészítették ki. Az előcsarnoktól nyugatra az erősebb kiegészítés egykori ablak helyét sejtette. Az északi hajófalon nem mutatkoztak nyílások.
A nyugati előépítmény falazata a hajóétól eltérő rakású, másodlagosan beépített faragott kőtömbökkel vegyített téglafal. Déli oldalán és nyugati oldalának déli szakaszán a hajó rézsűs lábazatának párkánya folytatódik, de ezt kétségtelenül másodlagosan felhasznált kövekből alakították ki.
A sekrestye kora, sem falazata, sem-esetleg utólag átalakított- nyílásai alapján nem volt meghatározható.
A belső vakolat leverése során több helyütt kisebb-nagyobb foltokban előbukkant a középkori vakolat, és egy-egy töredékes festett felszentelési kereszt. A hajó déli oldalán a régi bejárat fülkéjének körvonalai mutatkoztak. A szentély északkeleti falán a szentségfülke körül vöröses, drapériát sejtető falfestés nyomai látszottak. A boltozat bordáin a sokszoros mészréteg alatt többszínű festés maradványai váltak láthatóvá. 
A templom első leírását az egri egyházmegye 1737 évi összeírásában olvashatjuk: .. „Kőtelek birtok szomszédságá- ban, egy órányi távolságra van egy pusztatemplom, éspedig a Süly nevű pusztán, amely helyet a mozgalmak előtt még laktak. A templom nem annyira nagy, inkább közepesnek tekinthető, szentélye boltozattal rendelkezik és zsindellyel fedett. Egyébként a templomtest tető nélkül áll”
Az 1746. évi egyházi összeírás szerint az Almásy-család birtokában lévő, alig 6-8 halászházból álló falu a kőteleki plébániához tartozott, de a Tisza gyakori áradásai miatt a plébános többnyire alig tudta megközelíteni. A lakosság 9 katolikus és 20 református felnőttből, valamint 10 gyerekből tevődött össze, anyanyelvük magyar volt. A templomról ezeket olvashatjuk: „Ebben a helyiségben a török idők óta puszta templom romjai állnak, amelynek csak a szentélyét a földesúr, tekintetes Almásy János néhány évvel ezelőtt zsindellyel lefedetett. A szentély és a sekrestye boltozata ma is áll, a hajó és a torony azonban minden lefedés hijján napról napra romladozni kezd.” 
Nyolcvanöt évvel később, 1831-ben Pyrker érsek egyházlátogatásának jegyzőkönyve írja le az akkor már többé-kevésbé helyreállított templom- ot. Fekvéséről elmondja, hogy a puszta keleti végén emelt, száraz és tűztől biztos helyen áll, körülötte temető, árokkal övezve. Külsejéről így ír: „A sülyi templom, amely még romjaiban is az elődök jámborságának tiszteletre méltó emléke, ősrégi, és tartós anyagokból emeltetett. Építésének éve gótikus számokkal a boltozatra fel van vésve, és egyesek értelmezése szerint 1401. Falai szilárd anyagokból épültek, de a hosszú idő folyamán mindenféle repedéssel rongálttá váltak, és köröskörül pillérekkel vannak megerősítve. Ez a templom gótikus formában épült, egykor tornya is volt nyugat felől, a templom jobb oldalán, nem középen, most azonban a toronynak már csak a templomfalak magasságáig emelkedő romjai állnak. Ahogy beszélik, a templomot tek. Almásy János úr és Almásy Apollónia kegyes bőkezűségéből restaurálták 1760-ban. Tetőzete 1827-ben az egyházközség pénzén készült el. A templom mellett faharangláb áll, ebben két harang van, a nagyobb egy mázsás, a kisebb 70 fontos, és 1802-ben Szt. László tiszteletére szenteltettek.” 
A templom belsejéről ez olvasható: „A sülyi templom szentélye boltozat alatt áll, szélessége 3 1/2 öl, hossza 4 öl.
A templom hajója 1814. évben deszkázattal lefedetett, de belülről nincs vakolva, 3 1 öl széles és 6 1 öl hosszú. A templomnak kőoltára van Szt. László, Magyarország királya tiszteletére, ugyanezen szent képmásával
Karza-ta, orgonája nincs, sem rendes padjai, sem keresztelő kútja
A sekrestye észak felől helyezkedik el, szilárd anyagokból, boltozattal épült, nagyon szűk
”
A leírásból megállapíthatjuk, hogy a templom 1831-ben lényegében középkori alakjában állt, támpilléreivel, tornyával együtt. A torony helye a leírásból ugyan nem egyértelmű, de „a templom jobb oldalán, nem középen, nyugat felől” meghatározás alapján azonosítható a hajó déli oldalán talált alapokéval 
A templom átalakítására az 1830-as vagy 40-es években kerülhetett sor. Ekkor épült a leírás és feltárás alapján kétségtelenül középkori hajó elé a toronyelőépítmény, ekkor készült a hajóban a karzat és a boltozat, és ekkor alakították ki a hajó két oldalán és a szentély két ferde záróoldalán az ablakokat, ugyanakkor pedig befalazták a csúcsíves ablakokat, és lebontották a támpilléreket és az előcsarnoktorony falait. Feltehetően ekkor falazták fel a szentélyt is a hajó magasságára és alakították ki az egységes tetőt, amit kezdetben zsindellyel, majd a XX. század elején műpalával fedtek át.
A ránkmaradt középkori állag sem tekinthető azonban elsődlegesnek, és a hajóéval azonos szélességű, de eltérő tengelyű szentély kétségtelenül középkori átépítés eredménye.
A tiszasülyi római katolikus templom 1500 körüli állapotának rekonstrukciós rajza illetve jelenlegi állapota
A templom hajója -talán korábbi templom helyén- a mai alakjában a XIV. században épülhetett déli bejárati előcsarnokával és felette feltehetően toronnyal. A falak 85 cm-es vastagságát és támpillérek hiányát figyelembe véve, belső tere famennyezettel vagy nyitott fedélszékkel volt lefedve. Alaprajzi idomát két egyenlő oldalú háromszöggel szerkesztették, amelyek oldalhossza a hajó szélessége volt. 
A hajó akkor még derékszögűen záródó keleti oldalához az általános gótikus gyakorlatnak megfelelően keskenyebb szentély csatlakozott. Ezt a szentélyt feltehetően -a falu korabeli birtokosai, a Kompolthy család megrendelésére- lebontották, és helyette a ma fennálló, tágasabb szentélyt építették, a korábbitól eltérő főtengely keleteléssel. A régi szentéllyel együtt a hajó keleti, szűk diadalívvel áttört falát is lebontották, sőt az északi hajófal keleti végéből is mintegy 1 méter hosszú szakaszt bontottak le, és az új szentéllyel együtt, annak oldalfalaira merőlegesen épült, a hajót és a szentélyt elválasztó, diadalívvel áttört fal, déli végén támpillérrel, északi végén ennek szerepét is betöltő sekrestyefallal meghosszabbítva. 
Az átépítés idejének meghatározására kínálkozik a szentély egyik zárókövén olvasható 1490-es évszám. Ennek azonban ellentmond a szentély ablakainak keskeny, karcsú alakja és keretezésük profilja, amely a régebbi hajó ablakáéra hasonlít, továbbá a boltvállak alátámasztása és a boltozati bordák alátámasztása és a boltozati bordák profilja. Mindezek a XIV. század végére, esetleg a XV. század elejére utalnak. Valószínűnek látszik azonban, hogy az új szentély falaiba a régi kibontott ablakait építették be, és talán hasonlóan jártak el a lebontott boltozat elemeivel is, amelyeket azonban feltehetően új bordadarabokkal is ki kellett egészíteni. Ez szolgálhat magyarázatul a bordázaton tapasztalható torzulásokra is. 
A helyreállításhoz rendelkezésre álló anyagi eszközök nem tették lehetővé a minden részletre kiterjedő feltárást, sem pedig a belső ásatást, amely például a korábbi szentély méreteire és alakjára szolgáltatott volna adatokat. Nem tették lehetővé a teljes körű műemléki helyreállítást sem, így a szentély eredeti ereszmagasságig való visszabontását és különálló szentélytetőzet kialakítását, továbbá a bántóan alacsony hajlású tetősíkok átalakítását meredekebb hajlásúra és átfedését esztétikusabb fedőanyaggal. U-gyanakkor azonban az általános külső és belső tatarozáson túlmenően az eredetitől eltérő anyagból újjáépítették a külső hiteles megjelenése szempontjából és szerkezeti.-leg is szükséges támpilléreket. 
A szentély északkeleti oldalán befalazták a XIX. századi ablakot, a délkeletin pedig visszaállították a feltárt csúcsíves ablakot kiegészítve töredékes keretezését. A hajó déli oldalán megnyitották a befalazott teljes épségében megmaradt gótikus ablakot, és ennek, valamint a többi középkori ablak kőkeretének üveghornyába helyezett üvegezéssel látták el. A déli bejárat és az előcsarnoktorony bemutatásához és rekonstrukciójához a feltárt nyomok nem nyújtottak elég támpontot, és ezért ezeket visszavakolták. A belsőben a szokványos tatarozáson túl sorkerült a szentély liturgikus átrendezésére is a gótikus boltozású térbe harmonikusan illeszkedő tárgyakkal. A templom feltárását és helyreállítását az Egri Főegyházmegyei Hatóság Műszaki csoportja részéről Valuch István és Vass Zoltán, az OMF részéről Détshy Mihály és Kozák Károly végezte. A helyreállítási tervdokumentációt Vass Zoltán építész készítette. A templom körítőfalaiba elektroozmotikus falszárító berendezés lett beépítve, mivel azok erősen felnedvesedtek. A falszárító berendezés Horváth Zoltán mérnök tervei alapján készültek. 
2001 májusában a templomon nagyszabású felújítási munkálatok kezdődtek: a templomtestről a külső vakolatot leverték, majd a régi rombuszpala tetőt is lebontották. A templomhajónak és a szentélynek egységes betonkoszorút készítettek, hogy az öreg falakat összefogja. Erre, az elkészült betonkoszorúra új szarufákkal a régivel azonos hajlásszögű tetőt alakítottak ki, viszont már a hajót esztétikusabb hódfarkú cseréppel fedték le. A sekrestye tetőzetével is ugyanígy jártak el. A templomtorony ezt követően vörösrézlemez borítást kapott.
Ugyanekkor a templombelsőben-a belső berendezés parókián történő elhelyezése után-a régi festékréteget és vakolatot leverték. Ennek során a szentélyben helyenként előtűnt egy, a középkor végéről származó geometrikus falfestés, amely a szentély padlószintje felett kb 1,3 méter magasságban körbefutott. Ugyanakkor XVI.-XVII. századi vakolatbekarcolásokat is feltártak, amelyek többek között Jászberényből származó kőműves mesterek ténykedéséről adtak hírt. Közben a szentély padlószintje alatt -kis területet felbontva- megtalálták a korábbi, keskenyebb, XIV. századi szentély egyik alapfalmaradványát. Sajnos azonban mint korábban- az anyagiak véges volta miatt a teljes feltárás és rekonstrukció ismét elmaradt. Csupán a belső falak átfestésére és a padozat újra cserélésére futotta. 
A vakolatbekarcolásokat visszavakolták és lefestették, viszont a templom külső újravakolására mind a mai napig nem jutott pénz. Pedig erre mielőbb szükség lenne. Ugyanis egyes helyeken az időjárásnak és a talaj közeli felázásnak kitett kő és tégla falazat egyes elemei omladoznak, elporladnak
Az itt látható képen a XIX. századi toronyelőépítmény déli lábazati része látható, akol a sarokkő egyes darabjai már kiestek a helyükről, de a mellette lévő kövek és téglák is elporladnak a felázás miatt. Ez részben annak is a következménye, hogy a már korábban beépített falszárító elektroozmotikus berendezés már nem megfelelően működik.
Ez a kis templom ugyanúgy a magyar történelem részét képezi, mint a nagyobb jelentőségű műemlék templomaink. Csak- talán -akik jobban tehetnének az állapotának javítása érdekében, valahogy mintha elfeledkeztek volna róla. Pedig jobb sorsot érdemelne!